Letekeredett filmszalagként húzom magam után az életem…másik kezemben a kis henger alakú dobozát szorongatom és azon tűnődöm, miközben fel-alá járkálok, hogy megmutassam e valakinek…vagy egyáltalán én magam megnézzem e..
Végül úgy döntök, hogy megnézem.
Széttárt karokkal a fény felé emelem ami még megmaradt belőle..
Kicsit már szakadozott ugyan, de még kivehető a lényeg..
Néhány képkocka után már csak azt veszem észre, hogy mosolygok…könnyes szemmel, de mosolygok..
Szóval ez volt az? Ezért voltak bújócskák, a hatalmas esések a bringával, a rettegések a dolgozatok miatt, az át nem adott szerelmes levelek, az első tánc, az első szeretkezés, az első másnaposság, az a sok-sok ember, a sok barát, a sok elveszett barát, a betegségek, a zenés esték, a vastapsok a színházban, a zötykölődések a vonaton, a homloktapasztások a repülő ablakára, a lócsutakolások, a hajnalig tartó lakodalom?
Mindez azért, hogy egyszer valaki majd végig nézze és vállrándítva bedobja a többi közé a kupacba..
Vissza
Tetejére